Cégünkről

 
Szucsányi László ügyvezető A Dunavecse Kikötő Kft. 1996-ban alakult Pannonport Kft. néven a Dunavecse Város Önkormányzatától megvásárolt, az 1920-as évektől kezdve hajózási tevékenységekre használt Duna parti ingatlanon, teherhajó kikötő létesítésére. Jelenleg két személy a tulajdonosa: Szucsányi László és Szucsányi Sándor. Az ügyvezetési feladatokat a nagyobb arányban tulajdonos Szucsányi László látja el. A társaság fő tevékenysége a rakománykezelés.

A kikötő a Duna bal partján az 1572-es folyamkilométernél, az ország vízi középpontjában létesült. Egy zöldmezős beruházást követően 1998 végén került sor az első teherhajó berakodására. A délszláv háborúban lebombázott Duna hidak jelentős mértékben akadályozták a vizi közlekezést és ez hátrányosan érintette a társaság működését is, azonban a vállalkozás átalakulását, illetve a tulajdonosi szerkezet részbeni változását követően 2001 nyarától (a hajózási lehetőségek helyreállása után) a társaság nyereséges gazdálkodást folytat.

A megtermelt nyereség visszaforgatásával vált lehetővé a hídmérleg, a kirakórendszer, a Liebherr 932 hidraulikus átrakógép, a térfigyelő- és mérlegelési rendszer, a Volvo L120E típusú homlokrakodó, valamint a kikötő környezetében lévő további ingatlanok megvásárlása. Jelenleg 42.300 m2 saját tulajdonú, közvetlen vízparti területtel rendelkezünk.

2007-ben a kikötőtől 400 m-re épült meg az M8-as Duna-híd, ami lehetővé tette a kikötő déli irányú szervizúton történő megközelítését.

2014 elején használatba vettük második hajóállásunkat is, mely a Pentele-híd építésekor használt cölöpsorra épült és lehetővé teszi ömlesztett árukon kívül darabáruk, sőt túlsúlyos vagy túlméretes termékek ki- és berakodását is.

2015 óta a 2. sz hajóálláson működik a magyarországi kikötőkben egyedüliként az elektromos meghajtású SENNEBOGEN 835ME típusú hidraulikus átrakógép, melynek 3 köbméteres, kétcsészés kanalával közvetlenül rakodjuk a tehergépkocsikat.

2018-2020-ban került sor két mini homlokrakodó beszerzésére, hogy mindkét hajóálláson egyidejűleg tudjunk kirakodást végezni.

2021 őszén a GINPOP 1.2.9 20-21-102 pályázat során sikerült a meglévő nagyteljesítményű homlokrakodó mellé egy HITACHI ZW-220-6 homlokrakodót vásárolni, gyorscserélővel, 5 köbméteres magas kiürítésű könnyűanyag kanállal, megerősített raklapvillával.

Archiv kép a kikötőről
Magnetit kirakodása
Túlméretes áru beemelése

Fő tevékenységünk

 
A Dunavecse Kikötő Kft. ömlesztett mezőgazdasági és egyéb termékek kamionból hajóba és hajóból kamionba történő direkt átrakását, mérlegelését, okmányolását, ömlesztett áruk igény szerinti egalizált Big-Bag zsákba csomagolását végzi. A vállalkozás által hajóba rakodott termékek között megtalálható a búza, kukorica, repce, árpa, napraforgómag, szójabab, kavics, homok, koksz és darái, CGF, és DDGS.
Társaságunk szójabab és pellet, napraforgómag és darája, BB zsákos valamint palettás MCP, erőművi és kokszolható szén, kaolin, magnetit, cellulóz bálák, kukorica és számtalan különböző műtrágya kirakásával, egalizált big-bag zsákba töltésével foglalkozik.
A 2. számú hajóállás megépítésének célja (a műszaki adottságok miatt) mobil daru segítségével túlsúlyos, túlmérertes áruk rakodása. (Az emelt referenciák: 128 tonna tömeg, 39m hosszú, 8.5m széles, 6.5m magas áruk, különböző variációkban.)